A stanstedi reptértől mindössze 40 percre fekvő városka bár a modernkor előtti látképét megőrizte, óhatatlanul érezni, hogy ott már rég nem brit elit múlt századokat idéző képzése zajlik. A gótikus városképet mindenhol különféle kínai vegyesboltok, kebabosok, koreai éttermek és tradicionális kocsmák tarkítják. Mégis a legszembetűnőbb, hogy mindenféle náció képviselteti magát: egy igazi világegyetem és a város maga a campus, minthogy a hallgatók a helyi lakosság több mint 20%-át teszik ki.
A szállást a 13. században épült Szent Mária templomhoz közeli Lensfield Hotel szolgáltatta, amelytől alig negyedórára voltak a város látványosságai és a műhelykonferenciának helyszínt adó, Henry Sidgwickről elnevezett épület. Így hamar bejárhattam a környéket: ellátogattam az egykor szovjet zászlót is rejtegető King’s College környékére, betértem a Cambridge University Press hivatalos könyvesboltjába, és még volt időm megnézni a Fitzwilliam múzeum ingyenes kiállításait is.
A műhelykonferenciát egy igen kislétszámú, de elhivatott, szenior doktorvárományos csapat szervezte. A medievista Tamus Elvira, az irodalommal és eszmetörténettel foglalkozó Juliette Bretane és műhelyet alapító újkori történelemmel foglalkozó Stepan Blender felügyelték a rendezvény lebonyolítását. A közönség így szintén igen vegyes volt annak ellenére, hogy a meghívott előadók kifejezeten a Balkán és Kelet-Európa kérdéseivel foglalkoztak, s azt is specifikusan az 1870-es évekre szűrve tették. Az előadótársam egy oxfordi diák, Yevhen Yashchuk volt, aki kijevi és bécsi tanulmányai után kezdte el a doktori képzést a szigetországban. Az előadásaink meglehetősen jól kiegészítették egymást: amíg a részemről az Osztrák–Magyar Monarchia beleszólását taglaltam a szerb és montenegrói nemzetépítési folyamatba, illetve az erről készült brit források tanulságait – addig Yashchuk a Monarchia és Oroszország lokális sajtójával, a válság narratívájának internalizálásáról tartott előadást.
A kérdések során a hallgatóság rendkívül érdeklődőnek bizonyult – a szervezők szerint a diszkusszió a szokásosnál is hosszabbra nyúlt. Bár a kolonizációelmélet tanulmányozásával egy hónapot töltöttem, és a PTE doktori képzésének köszönhetően szilárd alapokat szereztem történetelméletből, Quentin Skinner „otthonában” várható volt, hogy ezen a téren különösen erős lesz a helyi közönség. Egy régész kolléga segített felzárkózni az orientalizmus bizonyos kérdéseiben, és hasznos kontaktokkal, valamint könyvajánlásokkal látott el.
Az előadók között is izgalmas eszmecserék bontakoztak ki: olyan kérdéseket tudtunk megfogalmazni egymásnak, amelyek új irányokat nyithatnak kutatásaink számára. Az előadás felvezetése után, majd a referátumot követően hosszasan beszélgettem a közönség tagjaival a Pécsi Tudományegyetemről és a nyári egyetem által kínált lehetőségekről.
Az estét végül egy baráti vacsora zárta, ahol mindenki megosztotta kutatási eredményeit, valamint beszámolt készülő vagy már kiadás előtt álló publikációiról, tervezett könyveiről. Úgy tűnik, sikerült közelebb hozni a fiatal kutatókhoz a Pécsi Tudományegyetemet több szempontból is. Egyrészt egyértelművé vált, hogy az itt folyó kutatások érvényesek és relevánsak a világ egyik legnagyobb egyetemén is, és hogy hasonló, a régiót érintő témákban partnerként tudunk együttműködni. Másrészt a Balkán közelsége és a Kelet- és Közép-Európa iránt érdeklődő doktoranduszok számára a PTE kiváló lehetőséget kínál az együttműködésre és a tudományos párbeszédre.
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.